Buddha bennünk van

Buddha bennünk van"A dolgokat külső valóságnak látni tévedés -
Mint az álomképek, valós léttől mentesek.
Minden dolog a saját elméd.

Mint egy nagy folyó szakadatlan árama,
Bármit teszel, értelme van. -
Ez az örök felébredt állapot,
A nagy gyönyör, a szenvedésnek helyet nem hagyó."
- Naropa

Mélyebb bölcsességünk és szeretetünk - a belső buddha

Mindannyian rendelkezünk egy mélyebb bölcsességgel, amely tudatunk természetes, tiszta állapota, és meghalad minden fogalmat. Mi azonban még csak nem is tudunk róla. Görcsösen ragaszkodunk az önmagunkról, képességeinkről és lehetőségeinkről alkotott képünkhöz, amelyet énünknek tartunk, és a bölcsességről alkotott fogalmunkat is ennek a szűkös korlátain belül alakítjuk ki. Ez a kép azonban felszínes és hamis. Nem tartalmaz semmi valódi tudást vagy igazságot, hanem csak egy megalapozatlan véletlenszerűségekből és közhelyekből fércelt, hiú szeszélyeink csapongásától függő, esetleges és örökké változó csalárd tákolmány.

Mindannyian rendelkezünk egy mélyebb szeretettel is. Ez a szeretet lényünk velejéből fakad, és feltétel nélküli. Mi azonban önzők vagyunk. Rettegünk attól, hogy kitárjuk szívünket, és szabadjára engedjük ezt a kiapadhatatlan áldásos erőt, mert a mi képzeteink a szeretetről egészen mások. A mi "szeretetünk" csak néha lobban fel, és csak bizonyos lények felé, s hamar kialszik. Rettegünk attól, hogy egyszer csak kimerül, vagy visszaélnek vele, és végül pórul járunk.

Kiapadhatatlan belső gazdagság

Mélyebb bölcsességünk és szeretetünk a mi kiapadhatatlan belső gazdagságunk, amely messze meghaladja mindezeket a magunkra vetített, korlátozó elképzeléseinket. Feltétel nélküli, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem függ tőlünk, azaz énünktől. Túl van minden fogalmunkon, mégis mindig itt van velünk, és bár rendszerint rejtőzködik, mint a Nap a felhők mögött, mégis bármelyik pillanatban elérhetjük, és segítséget kaphatunk tőle. A valóság az, hogy soha el sem veszíthetjük. E bölcsességünk és szeretetünk a legmélyebb természetünk, a belső igazságunk, a bennünk élő Buddha.

Padmaszambhava mondja az elméről:

“Csodálatos!
A folytonos eszmélés és világosság,
amelyet úgy hívunk: elme, létezik,
azonban nem létezik úgy,
mint akár csak egyetlen dolog is.

Felmerül, hiszen megnyilvánul,
mint a kényszerű lét körének állapota (szamszára)
és a szenvedésen túli állapot (nirvána),
valamint a számtalan öröm és fájdalom."

“Az elme-maga bizonyos,
hogy nyitott és megalapozatlan.
Elméd megfoghatatlan, mint az üres tér. –
Így van-e, vagy nincs?
Vizsgáld meg saját elméd!

Nyitott és űr, ám nihilista szemlélet nélkül;
magától született, alapvető bölcsesség,
eredeti, tiszta tudatosság.
Magától született és magától ragyogó,
olyan mint a Nap lényege. –
Így van-e, vagy nincs?
Vizsgáld meg saját elméd!

A tudatnál-lét alapvető bölcsessége
bizonyos, hogy sosem szűnő.
A szüntelen tudatnál-lét
olyan, mint a folyó sodra. –
Így van-e, vagy nincs?
Vizsgáld meg saját elméd!

A szétszórt csapongó gondolatok
bizonyos, hogy meg nem ragadhatók.
E megfoghatatlan szétszóródás
olyan, mint a ködös ég. –
Így van-e, vagy nincs?
Vizsgáld meg saját elméd!

Ismerj fel minden tüneményt,
mint magától feltűnőt.
A maguktól feltűnő jelenségek
olyanok, mint képek a tükörben. –
Így van-e, vagy nincs?
Vizsgáld meg saját elméd!

Minden jel eltűnik saját állapotában.
Magától feltűnő, magától eltűnő,
olyan mint égen a felhő. –
Így van-e, vagy nincs?
Vizsgáld meg saját elméd!"

Belső utazás

A Belső Ösvény belső igazságunk feltárásának egyetemes útja. Önmagunk igaz természetének megismerésén keresztül vezet el a teljesség szavakon túli megtapasztalásához, amely mint lehetőség jelen van mindannyiunk bensőjében. A Belső Ösvény a gyakorlati megvalósítás útja. Tanításai és gyakorlatai életünk minden területét felölelik, és általuk megtapasztalhatjuk bensőnk igaz természetét, melynek igazsága olyannyira egyetemes, emberi és időtlen, hogy meghalad minden korlátot, még a vallásokon is túlmutat.

A Belső Ösvény gyakorlása belső utazás bensőnk feltárására. Az utazás közben a gyakorló előtt bensőjének újabb és újabb lehetőségei, és egyre szélesedő távlatai nyílnak meg, melyek azelőtt ismeretlenek voltak számára. Egymás után hullanak le szeméről a fátylak, így egyre mélyebben ismeri meg önmagát és a világot, miközben egyre nyitottabb, egyre teljesebb, egyre melegszívűbb emberré alakul át.

Első kézből való megtapasztalás

Nincsenek dogmák, tekintélyelvű merev szabályok, megkérdőjelezhetetlen tantételek. Senki sem mondja meg, hogy a dolgok hogy vannak, nem írják elő, mit kell csinálni. A gyakorlóra van bízva, hogy megtalálja a saját személyes útját, amely elvezeti a valóság közvetlen, első kézből való megtapasztalásához. E belső utazáshoz adnak a tanítások tanácsokat, útmutatásokat, melyek olyanok, mint az útjelző táblák – megmutatják az utat, de az utazó szabad belátására bízzák a döntést, melyik irányt választja. A Belső Ösvényen utazónak jellemzői az egyre nagyobb nyitottság, kutató, kísérletező kíváncsiság, rugalmas, oldott játékosság, derűs vidámság és a humorérzék. Az utazás során mindezek a tulajdonságok egyre mélyülő emberséggel, jószívűséggel és az egész világ iránt érzett felelősséggel párosulnak.

Bensőnk – minden tapasztalatunk alapja

"Mindezen látható s létező tünemény
Elméden – figyelmeden – kívül nincs sehol."
– Naropa

A materialista ember úgy gondolja, hogy ő ebbe a világba beleszületett, a világot készen kapta, a világ létezik őnélküle is. Élete folyamán elidegenültnek érzi magát a világtól, nehezen találja helyét és léte értelmét. Hogy a világban elfoglalt helyét biztosítsa, ismételt erőszakos kísérleteket tesz a dolgok leigázására, kisajátítására, birtokolására, csak azért, hogy újra és újra megbizonyosodjon e törekvése hiábavalóságáról. A halál gondolata nyugtalanítja, a lét és nemlét kérdései megoldhatatlanok számára.

A Belső Ösvény egy teljesen más megközelítést ajánl, amelyet nevezhetünk belső vagy szellemi megközelítésnek is. Eszerint bensőnk – vagy másképpen elménk – megfoghatatlan, határtalan nyitottsága minden tapasztalatunk alapja. Elménkben játszódik születésünk, életünk, halálunk és a halálunkat követő, újjászületésünkig terjedő állapot összes élménye. Elménk végtelen gyöngéd belső terében ölt alakot fogantatásunk, születésünk, életünk, ébrenléti világunk minden jelensége; de ugyanitt bontakoznak ki álmaink, valamint halálunk folyamata, a halálunktól az újjászületésünkig átélt összes tapasztalatunk, minden örömével és fájdalmával, boldogságával és szenvedésével, mennyországaival és poklaival, isteneivel és ördögeivel egyetemben. Elménk már számtalanszor megjárta az életet és a halált, és minden egyes tapasztalatunk nyomot hagyott benne.

Végső szabadság és boldogság

Elménk hozza létre egyfelől a szellemi és lelki bebörtönzöttség és szenvedés állapotait, másfelől azonban, amikor megismeri önmaga igaz megvilágosult buddhatermészetét, ugyancsak az elménk tapasztalja meg a minden szenvedésen túli végső szabadságot és boldogságot is, melyből nincs többé visszahullás a szenvedésbe, és amely minden lény legmagasabb javának a tökéletes beteljesülése.

A belső igazságot, a megvilágosult buddhaállapotot, amely az elménk legtermészetesebb állapota, lehetetlen elgondolni, leírni vagy bármely módon megragadni, ám megtapasztalásának lehetősége nyitva áll számunkra. Csak fel kell oldani végtelen gyengédségben a tapasztaló elme és a tapasztalt jelenség, más szóval az "én" és a "más" kettősségét, és azonosulni önmagunk természetes, ragyogó, határtalan nyitottságával és jószívűségével. Ez a megvilágosult állapot, melynek átélése egyúttal a valóság egészének elferdítetlen, közvetlen megtapasztalását is jelenti.

A jelen megtapasztalásának ősi hagyományai

A belső utazás és a Belső Ösvény élő hagyományának töretlen fenntartása a magasrendű emberi műveltségek legfőbb törekvése volt mindig, az egész világon, és mindenkor az emberiség legnagyobb kincsének számított. Nyomon követhetjük ezt az európai történetírás által ismert korokban, de az önmagukat Földünk legősibb múltjára visszavezető, hiteles élő hagyományok ugyanerről a törekvésről számolnak be év tíz- sőt százezredek távlatában is. Ma is léteznek Földünkön kultúrák és közösségek, melyek ugyanezt a célt helyezik mindenek fölé.

A Belső Ösvény hagyományaiban központi jelentősége van az átadás folytonosságának. Ez azt jelenti, hogy a belső igazság megtapasztalását a megvilágosult tanítók szakadatlan vonala tartja fenn, és adja tovább nemzedékről-nemzedékre mestertől tanítványig, személyes kapcsolatban, élő útmutatás által. Az élő hagyományban a tanítvány a tanító személyes útmutatásai és felügyelete mellett végzi a tanítótól kapott gyakorlatokat, és járja a saját belső útját. Egy hiteles tanítónak rendelkeznie kell a hagyomány áldásával és meghatalmazásaival, melyeket saját tanítóitól kapott, emellett gyakorlással megszerzett személyes tapasztalatai is kell, hogy legyenek az ösvény igazságáról. Az ilyen tanító képes a megfelelő adottságú tanítványt felkészíteni és elvezetni a megvilágosuláshoz, elméje igaz természetének megismeréséhez. Bár a megvilágosult tudatállapotot nem lehet készen átadni, a tanító útmutatása és a tanítvány odaadó gyakorlása együttesen megteremtheti a feltételeket ahhoz, hogy az igaz természet felismerése a tanítványban megszülessen.

Az eleven "most" megtapasztalása

Manapság a hagyomány fogalmát sokan félreértik. Azt hiszik, a hagyomány tisztelete csupán a múlt kövületeihez, egy sor megmerevedett, élettelen, kiüresedett és elavult szokáshoz és formához való ragaszkodást jelent. Ez azonban az élő hagyományokban sosem következhet be, hanem csak akkor, ha az élő átadás vonala megszakad, azaz amikor a hagyomány kihal. A Belső Ösvény élő hagyományai jól ismerik ennek a veszélyét, ezért céltudatosan törekednek az élő folytonosság fenntartására. Ez a törekvés biztosítja, hogy az élő átadási vonalakban a kiüresedés nem történhet meg, hiszen ezek lényege a mindenkori jelen pillanat örökké megújuló frissességében feltárulkozó teljesség átélése, amit megvilágosodásnak nevezünk.

A megvilágosult tanító az alkalmas tanítványt erre az élő tapasztalásra vezeti rá – ez az, amit élő átadásnak hívunk, és ez az, ami szavatolja, hogy a kiüresedés ne történhessen meg. A megvilágosodás, a belső igazság megtapasztalása az éppen adott, mindig újjászülető jelen pillanatban, a "most"-ban megtalálható teljesség átélésében valósul meg. Ezért e hagyományok az "itt és most" megtapasztalásának a hagyományai, amelyek sok-sok, ősidők óta élt megvilágosult tapasztalatát, bölcsességét és áldásos erejét közvetítik és adják át a mindenkori jelenben.

Az elme természete

"Az elme mindennek lényege,
Az elme, ha tiszta, minden tiszta.
Az elme, ha világos, minden világos.
Az elme, ha jól van, minden jól van.
Az elmém mindennek a lényege."
– Szitu Rinpocse

Elménknek eredendően kettős természete van. Végső, igaz természete a buddhaállapot, a gondolatokon és szavakon túli, kezdet és vég nélküli teljesség, szabadság és boldogság, mely a tökéletesen tiszta elme természetes sajátja. Ugyanakkor az elme, ennek ellenére, kezdettelen időktől fogva zavaros állapotban van. A zavarodottság azonban elménknek nem a természetes állapota. Elménk jelenleg olyan, mint a zavaros víz, melyet homok és iszap szennyez, ám a szennyeződések kiszűrésével helyreállítható eredeti tisztasága. Hasonlóképpen, az elménk zavaros állapotát okozó, az elme alapvető tisztaságát elhomályosító beszűkült énünk "fátylait" is el lehet távolítani. A tisztaság azonban csak céltudatos törekvéssel, neveléssel és képzéssel valósítható meg. Elménk e tekintetben hasonlít az aranyat tartalmazó érchez, amelyből a tiszta aranyat csak gondos tisztítással nyerhetjük ki, és bár az arany kezdettől fogva benne van az ércben, igazi értéke csak a tisztítás és megmunkálás után válik hasznunkra.

Az elme a mindentadó drágakő

"Az elme egyedül minden valóság magja,
Melyből létkör és szabadság egyaránt kibontakozik."
– Szaraha

Ha az elme, amely egy hatalmas erő, a szellemi fejlődésre, a belső utazásra irányul, akkor egyre finomabb és tisztább erőket ismer meg, míg végül az ember elérheti a legmagasabbat, azaz megvilágosodhat, és képes lehet létrehozni a megvilágosult társadalmat, amely teljes összhangban van a külső és belső természettel. Ha viszont az elme, nem törődve a következményekkel, erejét gátlástalanul az anyagi szintre összpontosítja, amely a világban működő erőknek pusztán csak a legdurvább szintje, akkor létrejön az anyagi világban újabban tapasztalható példátlan burjánzás. A bonyolító, zavaros elme teremtményei aztuán visszahatnak magára az elmére, létrehozva a bonyolításnak egy újabb lépcsőfokát és így tovább. Napjaink nyugati típusú társadalmaiban, melyek a kényszerfogyasztásra épülnek, a bonyolításnak már a sokadik szintjén élünk.

Elménk maga a minden kívánságot teljesítő drágakő, ha ismerjük természetét, és ahhoz méltó módon használjuk. Mindannyian rendelkezünk egy mélyebb bölcsességgel és jósággal, amely minden pillanatban rendelkezésünkre áll, bármikor elérhető, ha képesek vagyunk felvenni vele a kapcsolatot. A bonyolító elme uralma alatt élő ember azonban nem ismeri elméje igaz természetét, s e tudás híján sejtelme sincs annak valódi képességeiről, és a benne rejlő nagyszerű lehetőségekről. Elméjét ezért tudatlanságában méltatlan, lealacsonyító, sőt romboló módokon használja önmaga és mások nagy kárára. Az elmét az elefánthoz hasonlítják, amely, ha természetének megfelelően nevelik és irányítják, ereje folytán óriási hasznot képes hajtani, ezzel szemben egy vad, fékezhetetlen elefánt hatalmas pusztítást vihet végbe.

"A nyugati elmék dolgoznak, sokat dolgoznak, de mindig csak a teljesítmények irányában. Ezen a módon az elme a cél szolgálatába állítja magát, és mint minden szolga, elveszíti függetlenségét. Én a szellemi életnek egy másik fajtájáról beszélek, amely szabadabb és mélyebb, és mentes a cél elérésének megszállottságától. Bizonyos értelemben a technológia világméretű hódítása, ahova csak elér, mindenhol az elme életét sorvasztja."
– Dalai Láma