A buddhista menedék

A buddhista menedékMenedékért folyamodás a Három Drágasághoz

A Buddhában veszek menedéket
A Dharmában veszek menedéket
A Szanghában veszek menedéket

Belépünk az önkéntelenség fegyelmébe

Amikor menedéket veszünk, elkötelezzük magunkat a buddhista ösvényhez. Ezentúl egy olyan különleges ösvényen fogunk haladni, amelyet Buddha és a tanításainak a követői kétezer ötszáz évvel ezelőtt szerkesztettek, terveztek meg, illetve gondoltak ki jól. Már létezik egy bizonyos minta, módszer, hagyomány. Már létezik egy bizonyos diszciplína, fegyelem. Egy végérvényes fogadalmat teszünk arra, hogy belépünk az önkéntelenség fegyelmébe.

Valóságos személy lesz belőlünk

A menedékvétel szertartása a végső elhatározást képviseli. Miután felismertük, hogy az egyetlen valóságos megmunkálni való mi magunk vagyunk, és ezt nem lehet kikerülni, menedéket veszünk a Három Drágaságban: a Buddhában mint példában, a Tanban (szanszkrit: dharma) mint ösvényben, és a Közösségben (szkr: szangha) mint társakban. Mindazonáltal ez egy teljes elkötelezettség önmagunk felé. Ez a szertartás elvágja a kötelet, amely a hajót a horgonyhoz kapcsolja, és egy magányos utazás kezdetét jelenti. Ugyanakkor magában foglalja a tanító és hagyománya ösztönzését is. Végül is egy valóságos személy lesz belőled, aki a saját lábán áll. Abban a pillanatban minden veled kezdődik.

Felelőssé válunk önmagunkért

Dolgoznunk kell a szentség és gazdagság érzésével, és az élményvilágunk varázslatos oldalaival. És mindezt a hétköznapi létünk szintjén kell tenni, amely egy rendkívül személyes szint. Amikor menedéket veszel, felelőssé válsz önmagadért, mint a belső ösvény gyakorlója. Az ösvény inspirációja rajtad múlik. Neked kell csinálnod, a te dolgod. A menedékvétel értelme az, hogy csinálni is fogod.
A menedék szertartás egy útjelző táblája annak, hogy buddhista lettél. Menedékért folyamodni a Buddhához, mint példához, menedékért folyamodni a Tanhoz, mint belső ösvényhez, és menedékért folyamodni a Közösséghez, mint társakhoz, egy nagyon tiszta, határozott, pontos és világos dolog. Ezt mások is megtették már a buddhista hagyomány két és félezer éve alatt. A menedékvétel révén megkapod ezt a bizonyos örökséget a saját rendszeredbe, csatlakozol ahhoz a bizonyos bölcsességhez, amely megszakítás és romlás nélkül létezik két és fél ezer év óta. Az egész rendkívül közvetlen és nagyon egyszerű.

 

Menedékért folyamodás Buddhához

Menedékért folyamodunk Buddhához, mint egy példához, akit követni tudunk. Ő egy olyan példa, aki egyszerű ember volt, és átlátott az élet csalárdságain, a közönséges és a szellemi szinteken is. Buddha megtalálta a tudat fölébredt állapotát azáltal, hogy a körülötte meglévő helyzetekkel dolgozott, a zavarral, a káosszal, az őrültséggel. Képes volt megnézni ezeket a helyzeteket nagyon tisztán, és nagyon precízen. Fegyelmezte magát azáltal, hogy a saját elméjén dolgozott, amely az összes káosznak és zűrzavarnak a forrása volt.
    Ahelyett, hogy a társadalmat hibáztatta volna, önmagán dolgozott, és elérte azt, amit úgy ismerünk, hogy bódhi, azaz megvilágosodás. Megtörtént az utolsó és végső áttörés, és azután képes volt tanítani, és dolgozni a lényekkel, mindenféle akadályoktól, gátlásoktól mentesen.

Buddha önmagán kezdett el dolgozni

Buddha életének példája azért használható, mert alapjában egy ugyanolyan fajta életből indult, amilyet mi magunk vezetünk, ugyanolyan zűrzavarral. De ő elhagyta azt az életet, hogy megtalálja az igazságot. Egy csomó vallásos próbálkozáson esett át. Ahelyett, hogy külső megoldást keresett volna, önmagán kezdett el dolgozni. A saját zoknija felhúzásával kezdte, hogy úgy mondjuk, és végül buddhává lett. De amíg ezt el nem érte, csak egy szellemi utazó volt. Így hát, amikor Buddhához, mint példához folyamodunk menedékért, belátjuk, hogy a saját kórtörténetünk a valóságban tökéletesen összehasonlítható az övével, így elhatározzuk, hogy követjük a példáját, és azt tesszük amit ő tett.
Huszonöt évszázaddal ezelőtt egy személy, akinek szintén a saját napi élethelyzeteit kellett megoldania, képes volt rá, hogy felébressze önmagát, és megtapasztalja az élet fájdalmát. Képes volt magát keresztüldolgozni rajta, és tovább munkálkodva végül elérni a buddhaállapotot, a megvilágosodást. Ezt a személyt Gotamának hívták, aki a szkíta Sákja törzs vezetője volt. Egy herceg volt, aki mindenféle fényűzéssel és biztonsággal rendelkezett, ám érezte, hogy elidegenedett a saját alapvető józan állapotától. Ezért úgy döntött, megkérdőjelezi az egész dolgot. Elmenekült a királyságából, és szemlélődést gyakorolt a dzsungelekben és erdőkben.
Mindazok a barátok és szellemi tanítók, akiket talált, anyagias szellemiségűek voltak: a szemlélődést arra használták, hogy a korlátolt énjüket erősítsék. Mindenféle testi trükköt kipróbált, visszatartani a lélegzetét, fejen állni, tűzrakás közepében ülni, azonban mindezeket hiábavalónak találta. Akkor elkezdte felébreszteni önmagát, hogy elérje a megszabadulást saját maga által. Így azután saját kezűleg érte el a megvilágosulást. Olyan ügyes ember volt, hogy képes volt kikerülni a lélektani anyagiasságból, amellyel az ember csak a korlátolt énjét építi fel, és ugyanígy a szellemi anyagiasságból is. Képes volt győzedelmeskedni mind a két fajta anyagiasságon. Ettől kezdve úgy ismerték őt, mint a Buddhát, a felébredettet.
    Mi is megtehetjük ugyanezt. Buddha hagyományában emberek ezrei tették már ezt. Mi is rendelkezünk lélektani és szellemi anyagiassággal, ami folyamatosan játszódik az életünkben, tehát ugyanazzal az anyaggal tudunk dolgozni, mint ő.

Megvilágosult természetünk van

Buddhához, mint példaképhez folyamodunk menedékért, buddhatermészetünk, megvilágosult természetünk van, mindig is az volt, kezdettelen idők óta ez az alaptermészetünk, tehát nem kell azt gondolnunk, hogy értéktelenek és esélytelenek vagyunk, vagy reménytelenek lennénk, mások segítségére lennénk szorulva. Minden megvan bennünk, csak átrendezés kérdése az egész. Amivel már rendelkezünk, azt egy kicsit át kell rendezni. Például, a felhős az ég, ha egy kicsit átrendeződik, akkor ragyog a Nap. Egy kis átrendeződés az egész, alapjában ott van minden, ott van az ég, ott van a Nap. Ugyanígy gondolkozzunk önmagunkról, a buddhatermészetünkről. Nincs szükségünk arra, hogy valaki jöjjön és megváltson bennünket, legyen az akár egy személy, vagy egy szellem, vagy akármilyen erő.
    Az alapvető ösztönzés, az alapvető erő megvan bennünk. A megvilágosult természet már bennünk van. Legyünk ennek a tudatában már most. Legyünk már most buddhák, bódhiszattvák, mert mindig is azok voltunk. Már most legyünk nyitottak. Már most legyünk méltóságteljes, okos, intelligens emberek.
    A menedékért folyamodás Buddhához velejárója, hogy megkülönböztető tiszteletben részesítjük a Megvilágosultakat, a tanítókat, és azok képviselőit, ábrázolásait, jelképeit: a buddha szobrokat, képeket, sztúpákat, templomokat stb.

 

Menedékért folyamodás a Tanhoz

Azután menedékért fordulunk Buddha tanításaihoz, a dharmához, mint belső ösvényhez. Ezen a módon azt találjuk, hogy életünkben minden helyzet a tanulásnak és a felfedezésnek a szakadatlan folyamata. Nem tekintünk bizonyos dolgokat világinak, szekulárisnak, és más dolgokat szentnek vagy szakrálisnak, hanem mindent igazságnak nézünk, ami a dharma meghatározása.
A dharma ugyanakkor szenvedélytelenség is, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy nem ragaszkodunk, nem kapaszkodunk valamibe, nem próbálunk valamit birtokba venni. Más szóval ez erőszakmentességet jelent. Az ösvény – a szenvedélytelenség – elvágja a kicsinyes, célirányos látásmódunkat, úgyhogy minden egy tisztán tanulási folyamattá válik. Ez megengedi, hogy az életünkhöz teljes megközelítéssel és helyénvaló módon viszonyuljunk. Így hát, amikor a dharmához mint ösvényhez folyamodunk menedékért, kialakítjuk azt az érzést, hogy van értelme ezen a földön járni. Semmit sem tekintünk kidobott időnek, semmit sem tekintünk büntetésnek, vagy a sértődöttség és panasz okának.

Az egész életet tanulási helyzetnek tekintjük

Egy alapvető változást iktat be az ember a szemléletébe, mindent, bármi történik vele, minden adódó élethelyzetet egyszerűen munkaanyagnak tekint. Mindennel lehet dolgozni, mindent fel lehet dolgozni. Ez alapvetően különbözik attól a megközelítéstől, ami most van nekünk, ami egy célra hangolt megközelítés. Az ember el akar érni valamit, és amikor bezárja magát ebbe a gondolkodásba: „én ezt el akarom érni”, akkor jönnek az akadályok, nehézségek, akkor az ember már tud panaszkodni, stb. De ha ehelyett egyszerűen felfedezzük, hogy jó dolog és érdemes a földön járni, akkor minden lépés egyformán értékes lesz, minden lépésből lehet tanulni.
    Az ösvényben menedéket venni, elsajátítani egy szenvedélymentes megközelítést azt jelenti, hogy az egész életet mindig termékeny helyzetnek, tanulási helyzetnek tekintjük. Bármi lép fel, fájdalom vagy öröm, jó vagy rossz, igazság vagy igazságtalanság, mind a tanulási folyamat része. Így hát nincs mit hibáztatni, minden az ösvény, minden a dharma.
    A dharmának ez a szenvedélytelen minősége a nirvánának, a szabadságnak vagy nyitottságnak a kifejeződése. Ha egyszer rendelkezünk ezzel a megközelítéssel, akkor bármilyen szellemi gyakorlaton menjünk keresztül, az mind a tanulási helyzet részévé válik, és nem csak egy szertartásos vagy spirituális vagy vallásos kötelesség lesz. Az egész folyamat természetes lesz.
    Az erőszakmentesség azt is jelenti, hogy nem ártunk többé sem másoknak, sem magunknak. Ennek az első lépése az, hogy nem oltunk ki életet, sem emberét, sem magzatét, sem állatét. Ehelyett az élet óvására törekedünk.
    A menedékért folyamodás a Tanhoz velejárója, hogy tiszteljük a dharma könyveket: tiszta, magas helyen tartjuk őket, sosem tesszük a földre, vagy tisztátalan helyre, nem lépünk át felettük, stb.

 

Menedékért folyamodás a Közösséghez

Mindnyájan ugyanabban a hajóban vagyunk

Menedéket veszünk a Közösségben, mint társakban. Ez azt jelenti, hogy van egy csomó barátunk. Menekülttársak, akik szintén zavarodottak, és akik szintén ugyanazon irányelvek mentén dolgoznak, mint mi. Mindenki egyidejűleg küszködik a saját fegyelmével, diszciplínájával. Amint a közösségben a tagok a méltóságnak egy érzését megtapasztalják, emellett megtapasztalják a Buddhában, a Tanban és a Közösségben vett menedék érzetét, és ez kezd kialakulni, akkor egymás számára emlékeztetőként tudnak fellépni, és visszajelzéseket tudnak adni egymásnak. Barátaid a közösségben folyamatos viszonyítási ponttal szolgálnak, amely egy szakadatlan tanulási folyamatot hoz létre. Tükörképként szerepelnek, hogy emlékeztessenek, illetve figyelmeztessenek az élethelyzeteidre. Az ilyen társakat nevezzük szanghának.

A saját lábadon kell állnod

Mindnyájan ugyanabban a hajóban vagyunk, megosztjuk a bizalom érzetét, és egy nagyobb skálájú organikus barátság érzetét. Azonban a saját lábadon kell állnod, és így mind az egyediségnek és különállásnak, mind pedig az összetartozásnak az érzete jelen van. Így tehát a közösségben menedéket venni azt jelenti, hogy hajlandó vagy a tanulótársaiddal együtt dolgozni, a testvéreiddel a dharmában, miközben önálló vagy egyidejűleg.

Folyamatosan visszaigazolásokat kapsz

A szangha minden egyes tagja egy egyén, aki az ösvényen van, de más módon van az ösvényen mint mindenki más. Ez az, ami miatt folyamatosan visszaigazolásokat kapsz, mindenféle fajtát, pozitívakat és negatívakat, bátorítókat és bátortalanítókat. Ezek a nagyon gazdag tartalékok mind a te rendelkezésedre fognak állni, amikor menedéket veszel a közösségben, a tanulók társaságában. Olyan ez, mint amikor élesztőt tesznek egy rakás mag közé, ami sok száz magból áll, és minden egyes magot megtölt az élesztő egész addig, míg egy hatalmas gyönyörű óriási hordó sör lesz belőle. Minden egyes mag megérett és megtelt erővel egyenként, így az egész dolog egy valóságos világgá válik. A szangha emberek közössége, akiknek tökéletesen joguk van ahhoz, hogy a te tévelygéseidet elvágják, és bölcsességükkel tápláljanak, ugyanakkor tökéletes joguk van arra is, hogy bemutassák a saját zűrzavarukat, hogy átlásd őket. A közösségen belül a társaság egyfajta tiszta barátság, elvárások nélkül, követelések nélkül, de ugyanakkor egy feltöltő valami.

A szervezett szangha

A közösség a tanulás forrása ugyanúgy, mint a szellemi tanító. Ezért szükség van arra, hogy bízzunk a szanghában. Azonban itt egy nagyon határozott pontot kell leszögeznünk: a szervezett szangháról beszélünk, amely a gyakorlóknak az a közössége, akik valóságosan együtt ülnek, együtt gyakorolnak, és önmagukon dolgoznak.
E nélkül a közösség nélkül nincs viszonyítási pontunk, hanem vissza vagyunk dobva a kényszerű lét nagy levesébe, és fogalmunk sincs arról, hogy kik vagyunk – el vagyunk veszve. Így hát nem tekintjük magunkat többé magányos farkasnak, aki egy olyan remek dologgal foglalkozik, hogy egyáltalán nem kell senkihez viszonyulnia, nincs szüksége szervezetre, nem kell az ülő gyakorlás – az együtt ülés – a közösség, mint olyan. Ugyanakkor viszont nem szabad, hogy a tömeget kövessük. Mind a két szélsőség túlságosan biztonságos. Itt arról van szó, hogy folyamatosan nyíljunk meg, és folyamatosan adjunk fel mindent. Nagyon nagy szükség van a dolgok föladására.
A menedékért folyamodás a Közösséghez velejárója, hogy tiszteljük a gyakorlókat, a szerzeteseket, apácákat, és a Közösség jelképeit: a szerzetesi ruhát, stb.

Az ösvény bekerül a szervezetünkbe

A menedékvétel sokkal több, mint egy doktrinális vagy rituális dolog, testileg, fizikailag megfertőződünk a belső ösvényhez való elkötelezettségünk által. Az ösvény bekerül a szervezetünkbe. Valami, ami a hagyományvonalban van, és ami nagyon testi, szinte a kémia szintjén van, belép a szívünkbe, amint a nyitottsághoz való elkötelezettségünk megfogan. A hagyományvonal részévé válunk. Ettől a pillanattól kezdve a belső ösvény gyakorlói vonalának a követői vagyunk. Ennél a bizonyos pontnál az alapjózanság energiája, ereje és áldása, amely a hagyományvonalban kétezer ötszáz éve létezik, egy töretlen tradícióban és diszciplínában egészen Buddha ideje óta, belép a szervezetünkbe, és végre az ösvény teljes értékű követőjévé válunk. Ennél a pontnál élő, jövendő buddhák vagyunk.