A Szabadító megvéd a félelemtől

A Szabadító megvéd a félelemtőlA Szabadító fő tevékenysége a félelem és a veszély elhárítása. Mi a félelem? Hogyan segít a Szabadító? Életeink során kétféle félelemmel találkozunk. Az első a félelmünk attól, hogy nem érjük el amit kívánunk. A második a félelmünk attól, hogy nem tudjuk elkerülni a veszélyt, a fenyegető dolgokat és a fájdalmas körülményeket. E két okból kifolyólag gyakran érezzük a félelem különböző fajtáit az aggodalomtól a rémületig. Közeli vizsgálódás megmutatja, hogy a félelem valódi oka nem más, mint az énünk, pontosabban a ragaszkodásunk énünk képzetéhez. Minél erősebb ez a ragaszkodásunk, annál gyakoribb a félelem állapota. Mindaz, ami énünket fenyegeti, valamely módon félelmet okoz. Mindaz, amit énünk elveszíthet, félelem forrása. A félelem és az énünk független létébe vetett hitünk, más szóval a félelem és a ragaszkodásunk önmagunkhoz nagyon közel áll egymáshoz.

A világot meghaladó valóság

A félelem megjelenésében különböző tényezők játszanak közre, olyanok, mint a külső környezeti körülmények, és a múltbeli cselekedeteink által megalapozott belső adottságok. Előfordul, hogy ezek az elménkben lappangó adottságok félelmet okoznak minden látható ok nélkül, vagy esetleg olyan, szinte állandó aggodalmakat, melyeket a külső események nem igazolnak. A félelem érzéséből születik a természetes vágyunk a segítség és oltalom után. Azonban a külső világ sok esetben képtelen megadni a kívánt menedéket, olyannyira, hogy félelmünk végül kétségbeeséshez vezethet. Amit a világ nem adhat meg, megadhatja a világot meghaladó valóság, amely a megvilágosultakban testesül meg. Az összes megvilágosultnak a félelem és a veszélyek elhárítására irányuló tevékenysége kiváltképpen a Szabadító isteni alakjában ölt testet.

Bizalom

A Szabadító képes segíteni. Segítő ereje azonban csak akkor hatékony, ha bízunk benne. Hogy segíteni tudjon, kérnünk és hívnunk kell őt a szívünk mélyéből, fenntartások és kételyek nélkül. Válasza a mi bizalmunk függvénye. Ha kételyeink vannak, kicsi a valószínűsége, hogy áldása és védelme elér bennünket, míg ha bízunk benne fenntartás nélkül és teljes meggyőződéssel, segítségét bizonyosan megkapjuk. A valóságban a világ minden tüneménye a mi elménk megnyilvánulása. A félelem, aggodalom és veszély szintén az elménk megnyilvánulása, éppúgy, ahogyan egy rémálomban az elménk hozza létre mind a fenyegetést, mind pedig azt, aki a félelmet érzi.

Elménk teremtő ereje

Elménk teremtő ereje hatalmas. Ez az erő lép működésbe, amikor a Szabadítóhoz fordulunk buzgó kéréseinkkel. Az ő lények iránt érzett roppant elkötelezettségével együttesen ez az erő lehetővé teszi a védelmet. A segítség, amelyben részesülünk, e két tényező – a mi odaadásunk és az ő együttérzése ereje – találkozásának a gyümölcse. Látnunk kell, hogy ha a jelenségeknek független valóságuk lenne, semmilyen változás nem lenne lehetséges. Azonban, mivel a jelenségek természete megfoghatatlan nyitottság, a dolgok pusztán az elménk mélyenszántó beidegződéseinek a kifejeződései, a beidegződéseket pedig meg lehet változtatni. Ez magyarázza meg kérésünk, és a válaszul kapott segítség hatékonyságát. Ez az oka annak is, hogy amikor az elme természetét felismerjük, minden félelem megszűnik.

A nyolc nagy félelem

Hagyományosan azt mondják, a Szabadító védelmet nyújt a nyolc nagy félelem vagy veszély ellen, amelyek a következők: elefántok, oroszlánok, kígyók, tűz, víz, tolvajok, béklyók (börtön) és démonok. A régi Indiában ez a nyolc veszély jelentette a legnagyobb kihívást. Azonban ez a felsorolás nem kimerítő. A Szabadító megvéd minden veszélytől, bármi is legyen, ha segítségét kérjük, és bizalommal hívjuk. A nyolc félelmet másképpen is lehet magyarázni.

Először, utalhatnak az életünkben adódó testi veszedelmekre; másodszor, jelenthetik a zavaros érzelmeket is elménkben, amelyek nagy veszélyt képviselnek, mert rossztettek elkövetéséhez vezethetnek bennünket. Mivel cselekedeteink később visszahatnak ránk, azért a zavaros érzelmek az okai minden jövőbeli szenvedésünknek. Az alábbi megfelelések állapíthatók meg: 1. elefántok - nemtudás 2. oroszlánok - gőg 3. tűz - harag 4. kígyók - féltékenység 5. tolvajok - hibás nézetek 6. béklyók (börtön) - mohóság 7. víz - vágy és ragaszkodás 8. démonok - kétely Azért, hogy megvédjen a belső félelemtől, a Szabadító megszünteti magát a zavaros érzelmet is, amely okozza, és a szenvedést is, amely pedig a következménye.

Sok régi történet meséli el, hogyan mentett meg a Szabadító embereket kígyóktól, tűzvésztől, démonok támadásától stb. Azonban azok számára, akik a segítségét kérik, ő ma is ugyanolyan, mint a múltban volt. Néhány mai történet ezt mutatja.

A Szabadító és a fogfájás

Amikor Kalu Rinpocse Palpung elvonulási központjában gyakorolt – lehetett 17 vagy 18 éves – egyszer rettenetes fogfájása volt. A szabadító megjelent álmában, és megszólította: - Nincs igazán odaadásod irántam, és nem is végzed a gyakorlatomat. Mindazonáltal adok neked egy mantrát, mondd el tízezerszer, és meggyógyulsz. Kalu Rinpocse elmondta a mantrát, és a következő napra a fogfájása tökéletesen elmúlt. Úgy gondolta, a Szabadító beavatkozása egy előző életbeli kapcsolatnak volt köszönhető, mivel egész addig nem tartotta őt fontosnak. Attól kezdve azonban mélységes odaadással volt iránta.

A Szabadító tantrája

Mindaz, amit a Szabadítóról és a vele kapcsolatos gyakorlatokról tudunk, eredetileg a tantrákból származik. Ezek nem közönséges módon megalkotott szövegek, hanem úgy jöttek létre, hogy a buddhák gyönyörtest alakot öltöttek, és főként nem embereknek adták elő tanításukat, hanem isteneknek, mennyei bódhiszattváknak, és olyan lények gyülekezetének, akiket a közönséges emberek általában nem észlelnek. Ezek a szövegek képezik az alapját a gyémánt út gyakorlatainak, meghatalmazásainak, istenségei megjelenítésének, és mantráik olvasásának.

Mi a tantra?

A szanszkrit tantra szó (tib: gyü) folytonosságot jelent. Szószerinti jelentése az elme természetére mutat rá, a tiszta elmére, amely túl van minden bonyolításon. A folytonosság fogalma itt azt jelenti, hogy az elme természete nem valami új és megszerzendő dolog, amely most nem létezik, és csak a gyakorlásunk eredményeképp fog létrejönni. A folytonosság jelen van az alapban (ami most vagyunk), az útban és a gyümölcsben. Akár rejtve, akár nyíltan, mindig jelen van, szakadatlanul, mint a megfoghatatlan nyitottság és a világosság egysége. Az alap, az út és a gyümölcs az elme természetével kapcsolatos fogalmak. Mikor az elme természete el van fátyolozva, az az alap. Az út tisztítást jelent, a gyümölcs pedig a megtisztult elme. A tisztulás folyamán az elme természete nem változik meg, hanem mindhárom lépés alatt ugyanaz marad.

Ez a folytonosság vagy tantra lényegi jelentése. Azonban a tantra szót más értelemben is használjuk. Az elme természete folytonosságának szóbeli kifejeződéseit, és megismerésének módszereit is tantrának hívjuk. Ezért hívjuk a gyémánt út szövegeit tantráknak. A hagyomány szerint a tantráknak két oldaluk van: A "szavak tantrái," amelyekben az elme sosem változó természete kifejeződésre jut, és a végső vagy "valóságos tantra," ami az elme sosem változó természete. A buddhák azok, akik megismerték a valóságos tantrát. Amikor ők valamely módon kinyilvánítják a szavak tantráit, megmutatják, hogy a közönséges emberek elméjének természetét hogyan takarják el a nemtudás és a zavaros érzelmek fátylai – ami az alap – majd megmutatják a tisztítás módjait – ami az út – és végül leírják a tökéletesen megtisztult elme tulajdonságait – ami a gyümölcs.

A Tara tantra eredete

A tantrák eredetét nem nem lehet időben meghatározni. Ez vonatkozik a Tara Tantrára is. A tantrák a megvilágosultak mindentudásához tartoznak, akik az igényeknek megfelelően a tantrákat kinyilatkoztathatják egy bizonyos adott korban. Örök érvényűek, ezért lehetetlen az eredetüket meghatározni. Ekképpen a Tara Tantra is, amely a megvilágosultak örök tudásában tartózkodik, már sok világkorszakkal ezelőtt, több ízben is kinyilatkoztatásra került, a jelen korban történt megjelenését megelőzően. Jelenlegi világkorszakunk folyamán a Tara Tantrát négy alkalommal is kinyilatkoztatta az Oltalmazó Avalokitesvara az ő tiszta országában, Potalában, hosszú idővel Sákjamuni Buddha eljövetele előtt.

A Tara tantra kinyilatkoztatása Sákjamuni Buddha által

Az Oltalmazó Avalokita által kinyilatkoztatott Tara Tantrák azonban nem azonosak azokkal, amelyeket ma ismerünk. A mieink Sákjamuni Buddhától származnak, aki a következő módon nyilatkoztatta ki őket: A megvilágosodását megelőző éjjel, a bódhifa tövében Buddhát démonhordák támadták meg, hogy eltántorítsák céljától. Abban a pillanatban megjelent Tara a Szabadító, és nyolc hatalmas kacajjal letaglózta a démonokat, megakadályozva, hogy ártsanak. Buddha ekkor szellemét a tökéletes szemlélődés állapotába helyezte, és hajnalban elérte a megvilágosodást. Ezek után kinyilatkoztatta a Tara Tantrát. Azonban ez a tantra nem ez alkalommal jutott el az emberekhez. Több évszázadnak kellett eltelnie, mire ez megtörtént.