A Teremtés

A TeremtésA nyugati világszemlélet azt tartja, hogy a világegyetemnek volt egy meghatározott kezdete az időben, és úgy vette föl mai formáját az idők folyamán, ahogyan egy szobor fokozatosan alakot ölt a szobrász keze munkája nyomán. Hagyományosan ezt a szemléletet egy teremtő isten eszméjéhez kapcsolják, vagyis egy olyan alanyhoz, aki egy tárgyi valóságot alakít ki a saját tervei alapján. Ehhez a képhez kapcsolódnak az olyan bölcseleti kérdések, mint az "előre elrendeltség" és a "sors," valamint a "szándékosság" és a "véletlen".

A Teremtő Isten képzete

Buddha a Brahmadzsála Szútrában a teremtő isten képzetéről így tanít:

Vannak dolgok, amelyek mélyek, nehezen megláthatók, nehezen megérthetők, csendesek és fenségesek, túl a racionális gondolkodás körén, és csak a bölcs számára megragadhatók; dolgok, melyeket a Megvilágosult ad elő másoknak, miután közvetlen tudással a maga számára felismerte őket...

Vannak remeték és tudósok, akik múltról spekulálók, akiknek megrögzött nézeteik vannak a múltat illetően, s akik tizennyolcféle alapon különféle konceptuális tételeket állítanak a múlt vonatkozásában...

Ezek között vannak, akik azt hirdetik, hogy az énünk és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló. Közülük sokan így gondolkoznak:

A világegyetem fokozatos megsemmisülése során a lények legnagyobb része az Abaszvara Bráhma istenvilágban születik újjá. Ott időznek, tudat által létrehozottan, és úgy maradnak hosszú időn át. Amikor azután a világ kezd újra alakot ölteni, egyszer csak megjelenik Bráhma üres palotája. Ekkor egy bizonyos lény, élettartama kimerülése vagy érdemei elfogyása folytán elmúlik az Abaszvara síkról, és Bráhma üres palotájában születik újjá. Ott időzik, tudat által létrehozottan, és így marad hosszú időn át.

Ezután, mivel olyan hosszú ideig tartózkodott ott egyedül, kielégületlenség és izgatottság alakul ki benne, és így sóvárog: "Bárcsak mások is lennének e helyen!" Ezalatt, élettartamuk vagy érdemeik kimerülése folytán, bizonyos más lények is elmúlnak az Abaszvara síkról, és Bráhma üres palotájában, e lény társaságában születnek újjá. Ott időznek, tudat által létrehozottan, és így maradnak hosszú időn át.

Erre fel az a lény, aki elsőként született ott újjá, így gondolkodik: "Én vagyok Bráhma, a Diadalmas, a Legyőzhetetlen, a Mindentlátó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Ezeket a lényeket pedig én teremtettem, mert először én óhajtottam: ,Bárcsak mások is lennének e helyen!' És miután e döntést meghoztam, e lények íme, megjelentek."

A lények pedig, akik őutána születtek ott újjá, így gondolkodnak: "Ő kell, hogy legyen Bráhma, a Diadalmas, a Legyőzhetetlen, a Mindentlátó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Bennünket pedig ő teremtett, mert látjuk, hogy ő volt itt előbb, és mi őutána jelentünk meg."

Ezután az történik, hogy egy bizonyos lény elmúlik erről a síkról, és újjászületik az embervilágban. Itt odaadása, szorgalma és megfelelő elmélkedése révén a szellemi összpontosításnak olyan fokára jut el, hogy képes lesz a közvetlenül megelőző életének felidézésére, anélkül azonban, hogy ennél korábbra vissza tudna emlékezni. Azután így szól: "Minket ő, Bráhma, a Diadalmas, a Legyőzhetetlen, a Mindentlátó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható teremtett, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Ő állandó, szilárd, örökkévaló, nincs kitéve változásnak, s ugyanaz marad, mint maga az örökkévalóság. Mi azonban, akiket ő teremtett, és őáltala jelentünk meg ebben a világban – mi mulandók, változékonyak, rövid életűek vagyunk, s pusztulásra vagyunk ítélve."

A Teremtés buddhista szemlélete

A buddhizmusban a teremtés szemlélete egészen más. A teremtés teremtő isten nélkül játszódik, és a tér és idő fogalmai maguk is csak mint fogalmak szerepelnek. A buddhista szemlélet szerint, ha csak a jelen valóságunk kibontakozását vesszük szemügyre, akkor egy korlátozott szemléletet teszünk magunkévá, amely bizonyos célokra érvényes, azonban korántsem teljes. A kibontakozás és megsemmisülés egyidejű és összefonódik, és a mi jelenlegi világegyetemünk csak egy a sok közül. A hétköznapi valóság alakzatait jobb egyszerűen a tér-idő varázslatos játékának tekinteni, amely egy minden rögzített struktúránál alapvetőbb teremtő tudásnak a mozdulatait jeleníti meg. Buddha azt tanította, hogy egyetlen részecskében számtalan világegyetem található, és egyetlen szőrszálunkban számtalan valóság van.

A lét sötétségben és nemtudásban kezdődik

A tudás legmélyebb szintjein a valóság nyitottá, megfoghatatlanná és meghatározatlanná válik, és a tér-idő viszonylat maga is változó tényezőnek bizonyul. Azonban az egyszerű emberi értelem a kezdet és a vég fogalmaiban gondolkozik. Struktúrákat választ, és a tapasztalásban mintákat hoz létre a történelmi egymásutániság értelmében.

Ezen a szinten a Belső Ösvény azt tanítja, hogy a lét sötétségben és nemtudásban kezdődik, és minden megfagyott, merev szerkezet a valóságos tudástól való eltávolodásnak a közvetlen következménye. A nemtudás zavaros állapotában lévő elmében a múltban elkövetett cselekedetek kényszerítő ereje (szkr: karma) működik, és hoz létre gondolatokat, gondolkodási mintákat, képzetrendszereket. A valóság lét és nemlét között vibráló, minden pillanatban számtalan nyitott lehetőséget kínáló, megfoghatatlanul áramló, ragyogó csodájából így ragad meg elménk egyetlen leszűkült vetületet, és nevezi el "A Világ"-nak azt, ami a valóságban nem más, mint az elménkben működő, számtalan életünk alatt elkövetett gondolati, szóbeli és testi cselekedeteink kényszerítő erejű visszahatásainak korlátolt, zavaros tákolmánya.

A világot a lények együttes karmája hozza létre

Az egyazon világrendszerben élő megszámlálhatatlan lény sok-sok élet óta él egymással kapcsolatban, cselekedeteik így összeszövik őket számtalan szállal, ezért sok hasonlóság alakult ki az őket meghatározó karmikus mintázatban. Például az emlősök levegőt lélegeznek, míg levegő híján megfulladnak. Ezzel szemben a halak vizet "lélegeznek" és a levegőn fulladnak meg. Ehhez hasonlóan az egyazon kulturális hátterű emberek a világot többé-kevésbé hasonlónak látják, míg más háttérrel rendelkezők gyökeresen más alapokra építik világukat.

A számtalan élet során elkövetett cselekedeteik által egyetlen hatalmas közösségbe font megszámlálhatatlan lény együttes karmája hozza létre az ő adott világrendszerüket. Az egyazon világrendszerben élő lények hasonló karmája teremti meg azokat a feltételeket, amelyekre a karmájuk szerint szükségük van. Pl. a mi Földünkön a lények egy részének fehérjealapú testre van karmikusan szüksége, valamint olyan környezetre, amely biztosítja az ilyen test kialakulásához és fennmaradásához szükséges feltételeket. Kivételt képeznek ez alól a szellemtestben élő lények, akiket érzékeinkkel nem észlelünk. Az emberek és az állatok a térben tudnak közlekedni, míg a kemény anyagok akadályozzák őket.

Ezzel szemben léteznek például olyan világegyetemek is, amelyek lényei számára a minket akadályozó közegek átjárhatók, az általunk átjárható közegek pedig akadályozók, mivel karmájuk ilyen módon befolyásolja őket. Ennek az alapvető szemléletnek megfelelően a Belső Ösvény Vinája tanításai részletesen elmondják, hogy a világ hogyan jött létre, és az emberi intézmények hogyan alakultak ki. Az ilyen leírásokat úgy tekinthetjük, mint az emberi értelem egy bizonyos szintjéhez szólókat, és nem kell ragaszkodnunk azok történelmi pontosságához a konvencionális szinten.