Az élő hagyomány

Az élő hagyomány"Minden ember ismerje és becsülje saját műveltségét, hagyományait és azok szerint éljen boldogan. Azokat feladni nincs értelme. A magyarok kövessék a magyar szokásokat hibátlanul, és a többi nép is a sajátjait… Minden nép ragaszkodik saját műveltségéhez, és abban érzi jól magát... Ez természetes, hiszen műveltségünk az azonosságunk, az énünk része. A vallással is így vagyunk. Tehát mindenki azt kövesse, arra támaszkodjon, ami iránt bizalma van."
- Láma Ngawang Rinpocse

Sokaknak, mikor meghallják a szót "hagyomány", a hajuk is égnek áll. Megcsontosodott, megkövült, furcsa szokásokra gondolnak, amelyek csak terhet jelentenek. Az egész "modern" kor fő törekvése régóta az, hogy ezektől megszabaduljunk, és ez a törekvés különösen felgyorsult a huszadik század második felében, amikor is minden egymást követő nemzedék számára szinte kötelezővé vált, hogy megszabaduljon az összes régi dologtól, már az előző generáció szokásaitól, hagyományosan kialakult dolgaitól is. A "forradalom", "lázadás", "újítás" nagyon pozitív és divatos szavak lettek. Így volt ez akkor is, amikor e sorok írója abban a korban volt, húsz éves se volt, tizenhat. Minden ellen lázadtunk, és természetesen a hagyomány volt az utolsó, ami érdekelt. Mindig az új, a megújítás, az új lehetőségek felkutatása volt érdekes számunkra. Ezért nagyon fontos mindenekelőtt tisztázni, hogy mit értünk hagyomány alatt.

A Belső Ösvényen hagyomány alatt nem kövületek, megcsontosodott szokások, kiüresedett szertartások fenntartását értjük.

A Belső Ösvény hagyománya

"Láttam egy ősi utat, egy ősrégi ösvényt, melyen a régiek közül a tökéletesen felébredettek jártak. Azt követtem, és mindazt, amit megtudtam, továbbadtam nektek: ezt a makulátlan belső utazást, amely szerencsés és virágzó, elterjedt és mindenütt ismert."
– Buddha

A Belső Ösvény hagyománya tágabb értelemben nagyon messzire visszavezethető – időben, években, számokban nem is tudjuk kifejezni, milyen messzire. Világrendszerünkben a jelen kor buddhája előtt éltek más buddhák is. Azonban a jelen világrendszer sem az első, léteztek előtte más világrendszerek, és azokban is éltek buddhák, megvilágosodottak, akik tudásukat továbbadták. Ilyen tágabb értelemben a Belső Ösvény hagyománya visszavezethető kezdettelen időkre, egy olyan őstudásra, amely időtlen.

De létezik egy közelebbi hagyományvonal is, amely Buddhával kezdődik, aki 2500 évvel ezelőtt élt. Buddha a belső igazságot kereste, amely túl van minden szenvedésen, azért, hogy választ találjon az élet értelmét kutató kérdéseire, és szabadulást a szenvedésből önmaga és minden lény számára. Az ő megvilágosodásával indul a Belső Ösvény közelebbi története. Később, miután felkérték rá, elkezdett tanítani, majd az ő tanítványai és azok tanítványai is továbbadták tudásukat, és a Belső Ösvény hagyománya lassan egy dús lombú, hatalmas fává terebélyesedett. Ágai ma szerteágaznak az egész világon, azonban egyetlen egy törzse, gyökere van, és ez Buddha.

A "most" tapasztalata

Az élő hagyományvonalnak saját belső szellemi ereje van. Ezt nevezzük a hagyomány áldásának. Aki a hagyományvonal átadásának áldásában részesül, mintegy rákapcsolódik erre az erőre. Egy hétköznapi példával élve, az élő hagyomány erejét a villamos áramhoz hasonlíthatjuk, melyre rákapcsolhatunk pl. egy számítógépet, amely így az áramtól nyeri a működéséhez szükséges erőt. A Belső Ösvény az élő hagyománytól nyeri erejét. Élő, gyakorló hagyománynak itt azt nevezzük, amelyben a jelen pillanat, a "most" teljessége felismerésének a tapasztalata Buddha óta töretlen vonalban leszármazott a mai napig, a ma élő tanítókig. A hagyomány minden ma élő mestere élő embertől, a saját mesterétől kapta a hagyományt oly módon, hogy a mester útmutatásai, tanácsai, segítsége alapján, és a saját szorgalmas munkája révén megtapasztalta a megvilágosodás állapotát, amely a szellem igaz természete.

Ezt a felismerést természetesen nem lehet átadni, azonban rá lehet vezetni valakit ügyes módszerekkel. A felismerés pillanatában a mester és a tanítvány elméje találkozik, elválaszthatatlanná válik, eggyé olvad. Ez az átadás pillanata. Az átadás nem más, mint a jelen pillanat teljességének a megtapasztalása – a két elme találkozása a valóság természetének az élményében. Az átadás nemzedékről-nemzedékre, töretlen folytonosságban lejátszódott Buddha idejétől egészen napjainkig. Ezt hívjuk a Belső Ösvény lényegi hagyományának.

Az élő hagyományban örököljük meg az erőt

Vannak más hagyományok is. Például a Belső Ösvény óriási irodalma minden részletének, minden könyvének megvan a fenntartási hagyományvonala. A szent könyvek nemcsak szavakba foglalt tudást tartalmaznak, hanem a megvilágosodáshoz segítő erővel – áldással – is rendelkeznek. Ez az áldásos erő csak a szövegolvasás élő hagyományvonala révén működik, aminek fenntartása úgy történik, hogy egy hagyománnyal rendelkező ember szertartásos keretek között felolvassa a szöveget a hallgatóságnak, és ezzel átadja a felhatalmazást az olvasására. Ha a hagyomány megszakad, vagyis az utolsó mester úgy hal meg, hogy nem olvasta fel a könyvet valakinek, akkor azt a könyvet halott könyvnek tekintik. A tibeti vonalakban nagy gondot fordítanak arra, hogy ez a hagyomány ne szakadjon meg. Ehhez kapcsolódik egy érdekes történet:

Egyszer Tibetben a Kangyur átadásának a hagyománya majdnem kihalt. (A Kangyur a Buddha által személyesen adott összes tanítás gyűjteménye száz nagy kötetben.) Úgy tűnt, az egész országban senki sem rendelkezett már vele. Egyszer aztán találtak egy nagyon öreg embert, aki nem tudott se írni, se olvasni, viszont rendelkezett az átadás áldásával. Az öreget nagy nehezen megtanították olvasni, és végül, nagyon lassan, betűnként felolvasta a száz nagy kötetet – így maradt fönn a Kangyur olvasásának a hagyománya.

A Belső Ösvényen a gyakorlás minden részlete – a művészetek, tudományok, hétköznapi élet stb. – hagyományhoz kötődik, mert az élő hagyományban örököljük meg az erőt, amely életünk minden mozzanatát a belső utazásunk részévé teheti. A Belső Ösvény lényegi hagyománya, fő ütőere mindemellett a meditatív tapasztalás hagyománya, azaz a jelen pillanat megtapasztalásának a hagyománya.

Mindig "most" van – a múlt és a jelen összekötése

"A jelen pillanat varázslata, és a jelen pillanat, a "most" átélése az a híd, amely a múlt bölcsességét összeköti jelenünkkel."
– Chögyam Trungpa

Chögyam Trungpa Rinpocse, tibeti láma mondja:

Megszületésünk pillanatától, első lélegzetvételünktől kezdve önálló egyének vagyunk. Érzelmi ragaszkodásunk szüleinkhez természetesen folytatódik, ám felnőtté válásunk folyamán fokozatosan csökken, és lassacskán a szüleinktől függetlenül működő egyénekké válunk.

Ki kell alakítanunk a saját ösvényünket

Életutunk során előbb-utóbb meg kell szabadulnunk attól az aggályos ragaszkodástól, mely szerint mindig "valaki gyermekének" érezzük magunkat. Ki kell alakítanunk a saját ösvényünket, hogy érett és független egyénekként személyes szabadságot élvezhessünk. Fejlődésünk e kezdő fokának elérését azonban követnie kell annak a lépésnek, hogy az emberi közösség érzését megosztjuk társainkkal, ami szerves következménye emberi érettségünk szélesebb látomásának. Belső fejlődésünk folyamán természetes összetartozást kezdünk érezni a többiekkel. Ez az egyedüli valóságos alapja mások megsegítésének, és végső soron az emberi közösség valódi építésének.

Személyes és gyakorlati mód

Másokkal való kapcsolatunknak és a sorsuk iránti törődésünknek azonban személyes és gyakorlati módon kell megnyilvánulnia, a puszta elvont elméleteknek nem sok hasznuk van. A javak és tapasztalatok megosztását és a mások javáért végzett munkát leggyakorlatibb és legközvetlenebb módon otthonunkban, családunkban kezdhetjük el, és onnan terjeszthetjük tovább. Személyes fejlődésünk egyik fontos lépése ezért az, hogy olyan emberré válunk, aki tiszteli mindennapos otthoni életét, és elkötelezetten munkálkodik annak felemeléséért.

Nem oldhatjuk meg a társadalmi kérdéseket puszta látomásokkal. Az elképzeléseknek lehet valami értékük, azonban azokat be kell tudni foglalni az egyén mindennapi otthoni életének tapasztalatába. Máskülönben egy óriási szakadék lesz monumentális látomásunk és hétköznapi tapasztalatunk között.

Családi hagyomány

Családtisztelő embernek lenni azt is jelenti, hogy büszkék vagyunk a családi hagyományunkban örökölt bölcsességre. A Belső Ösvény hagyománya szempontjából az, hogy valaki tiszteli saját családját és hagyományait nem jelenti azt, hogy ezzel ő másoktól elkülöníti magát, vagy azt, hogy leszármazása tudatában mások fölé helyezi magát. E tisztelet inkább annak a tudatosítása, hogy a családi hagyományban tükröződnek egy egész nép tudásának legmélyebb értékei. Ezt a bölcsességet örököltük, mégpedig úgy, hogy ténylegesen jelen van hétköznapi életünk minden mozzanatában. Ezért a családi hagyomány nagyra értékelése által megnyitjuk magunkat az egész világ gazdagságának a befogadására.

Az ősök tisztelete

Vannak társadalmak, ahol az emberek szentélyeket állítanak az ősök tiszteletére. Japánban például, amely egy igazán fejlett, mai társadalom, napjainkban is nagyon erős az ősök tisztelete. Vannak olyan vélemények, melyek szerint az ősök tisztelete pusztán egy kezdetleges gondolkodásmód babonás megnyilvánulása. De őseink és hagyományaink tisztelete valójában egyben a mi saját műveltségünkben felhalmozott bölcsesség tiszteletének a jele is. Értékelnünk kell, hogy az emberek évezredeken át gyűjtötték a bölcsességet. Méltányolnunk kell, amit őseink megvalósítottak: az emberek megtanultak eszközöket készíteni, kifejlesztették a kést, az íjat, a nyilat. Megtanultak fát vágni, ételeket főzni, fűszereket használni. Nem szabad megfeledkezni a múlt eredményeiről.

Mindenképpen értékelnünk kell azt a bölcsességet, amelyet az emberek sok-sok ezer éven át felhalmoztak. Őseink számtalan kudarcon és nehézségen át, sokszor saját életüket feláldozva fejlesztették ki azt a tudást, azokat az eszközöket, amelyek életünk alapjaivá váltak. Lehet azt mondani, hogy ezeknek ma már nincs jelentőségük, de gondoljuk csak meg, hogy a mai világ legnagyobb baja éppen az, hogy képtelenek vagyunk felfogni, és nagyra értékelni az emberi létben rejlő lehetőségeket, az emberben levő alapvető jóságot, márpedig ha az előttünk jártak munkáját nem becsüljük meg, mi is éppen ebbe a hibába esünk.

A "most" átélése a híd

A múlt tisztelete önmagában azonban nem fogja a világ kérdéseit megoldani. Meg kell találni a kapcsolatot hagyományaink és jelen életünk között. A jelen pillanat varázslata, és a jelen pillanat, a "most" átélése az a híd, amely a múlt bölcsességét összeköti jelenünkkel. Ha értékeled egy festmény, zenedarab vagy irodalmi mű szépségét, attól függetlenül, hogy az mikor készült, most értékeled. Ugyanazt a most-ot éled át, amelyben a mű létrejött. Mindig "most" van.

A most-ot úgy élhetjük át, ha ráébredünk, hogy ez a szent pillanat, életünknek ez a szent pontja mindig az alkalom. Ezért annak a fontolóra vétele, hogy hol vagy és mi vagy, ott, helyben, nagyon fontos. Ez az egyik ok, amiért a családi helyzetünk, a mindennapos otthoni életünk olyan fontos. Otthonunkat szent helynek kell látnunk, amely ragyogó alkalmat kínál a most átélésére. A szentség értékelése nagyon egyszerűen úgy kezdődik, hogy valaki az élet minden részletét érdeklődéssel követi. Az érdeklődés azt jelenti, hogy tudatosan odafigyelünk, mi folyik hétköznapi életünkben – tudatosság főzés közben, tudatosság vezetés közben, tudatosság pelenkázás közben, sőt tudatosság még veszekedés közben is. Az ilyen tudatosság segíthet megszabadulni a rohanástól, a zűrzavartól, a belső kényelmetlenségtől és mindenféle elégedetlenségtől. Megszabadíthat a most átélésének akadályaitól, úgyhogy ott, helyben mindig felderülhetsz.

Az egyedüli válasz a most

A jelenben-lét a megvilágosult társadalom létrehozására irányuló törekvés esetében is nagyon fontos. Felmerülhet a kérdés, mi a társadalom segítésének a legjobb megközelítése, és hogyan tudhatjuk, hogy amit csinálunk hiteles vagy jó. Az egyedüli válasz a most. A most a lényegi pont. Hogy a most valódi most. Ha nem vagy képes átélni a most-ot, akkor el vagy tévedve, mert egy másik most-ot keresel, ami lehetetlenség. Ha így teszel, csak múltat vagy jövőt találsz.

Mikor a romlás befészkeli magát egy műveltségbe, az azért történhet meg, mert az a műveltség többé nem most van, hanem múlttá és jövővé válik. A történelem nagy korszakai, amikor nagy művészet született, amikor a tudás előre haladt, vagy a béke terjedt, mind most voltak. Olyan emberek tevékenykedtek, akik a Belső Ösvényt járták, és ezért képesek voltak a most-ban élni és alkotni. Azok a helyzetek mind az ő most-juk szent pillanatában történtek meg.

A megvilágosult társadalom

Fenn kell tartanunk a most-ot, nehogy gyarapítsuk a romlást, nehogy elferdítsük a most-ot, és nehogy bármilyen hamis szinonimáink legyenek a most-ra. A megvilágosult társadalom látásmódja az, hogy a hagyomány, a műveltség, a bölcsesség és a méltóságérzet megtapasztalható most, és mindenki most fenntartja. Így sosem következhet be semmiféle romlás.

A megvilágosult társadalomnak jó alapon kell állnia. A családi helyzetünk most-ja ez az alap. Innen lehet továbblépni. Azáltal, hogy otthonod szentnek látod, képes vagy az otthoni helyzetekbe tudatossággal és örömmel belépni, nem pedig azzal az érzéssel, hogy zűrzavarnak veted alá magad. Úgy tűnhet, hogy a mosogatás és a főzés teljességgel világi tevékenység, ám ha bármely helyzetben alkalmazzuk a tudatosságot, akkor az egész lényünket arra képezzük, hogy még jobban megnyíljunk, s nem kell attól tartanunk, hogy létezésünk beszűkül.

Megtanulhatunk élni ezen a földön

Az emberek túlságosan gyakran gondolják, hogy a világ bajainak megoldása végett igába kell hajtani a Földet, nem pedig megérinteni a földet, megérinteni az alapot. A romlásnak, a "hanyatló Nap mentalitás"-nak egy meghatározása így hangzik:

Megkísérelni igába hajtani a Földet azért, hogy a valóságot eltussoljuk. El vagyunk árasztva mindenféle szagosító dezodorokkal, nehogy megérezhessük a valóság illatát; és mindenféle készételekkel, nehogy megkóstoljuk a nyers hozzávalókat. A Belső Ösvény látásmódja nem próbál álomvilágot teremteni, ahol senkinek sem kell vért látnia, vagy rémálmokat átélnie. A Belső Ösvény látásmódja azon alapul, hogy ezen a földön élünk, a valóságos földön, a földön amelyen gabona terem, a földön amely ellát táplálékkal. Megtanulhatunk élni ezen a földön: hogyan kell tábort ütni, sátrat verni, megülni a lovat, tehenet fejni, tüzet rakni. Még ha városban is élünk, a huszadik században, megtanulhatjuk átélni a szentséget, a most-ot, a valóságot. Ez a megvilágosult társadalom megteremtésének az alapja.