Eddig
ember fejezte ki támogatási szándékát!
Mi ez?
Legyen Ön is a Kőrösi Csoma Sándor Emlékpark, valamint a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség támogatója anélkül, hogy ez Önnek pénzébe kerülne! Szeretnénk felhívni szíves figyelmét a közelgő adóbevallás időpontjára, melynek keretén belül rendelkezhet személyi jövedelemadója kétszer 1%-áról.
- Az első 1%-ot az Ön által választott egyháznak,
- a második 1%-ot az Ön által választott alapítványnak adhatja.
Ezzel a rendelkezésével semmi új terhet nem vállal magára, hanem csak a már egyébként is befizetett adója egy részét irányítja át saját, szabad elhatározásának megfelelően.
Ha külön nem rendelkezik róla, az összeg az államkasszába kerül.
Az idei évtől már a minimálbért keresők is rendelkezhetnek.
Az elmúlt évek során egyre többen ajánlották fel 1%-ukat egyházunknak, illetve alapítványunknak, s reméljük, hogy ez a növekvő tendencia az idén is folytatódni fog.
- A 2000-ben kapott 1%-ból építettük a Kőrösi Csoma Sándor emlékpavilont,
- 2001-ben három dharmakönyv kiadása valósult meg az évi felajánlásból.
- A 2002, 2003 ill. 2004-ben átutalt 1%-os felajánlást a csillaghegyi Karma Dordzse Ling Meditáció Központunk megvételéhez felvett bankkölcsön visszafizetésére fordítottuk.
- 2005-ben megvásároltuk Közösségünk részére a buddhista kánon tibeti szentkönyveit, a Kangyur-t és a Tengyur-t (Buddha Sákjamuni tanításának gyűjteményét és a nagy tanítók által ezekhez a tanításokhoz fűzött kommentárokat).
- 2006-ban közel két évig tartó előkészítő munkával megszerveztük a Maitreya Project keretében világkörüli úton lévő Buddha Ereklyék Magyarországra érkezését és a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Ereklye Kiállítást, melyen 11000 látogató kapott áldást Buddha Ereklyéivel.
- 2007-re terveztük a budapesti belvárosi központ létrehozását, amelynek megvalósulása akkor még váratott magára. Mindazonáltal a 2007-ben az egyházunk javára átutalt felajánlást erre a célra különítettük el.
- 2008-ban megvalósult a belvárosi központ megvásárlása és elindítása, valamint augusztusban a Buddha Ereklye Kiállítás újbóli megszervezése és lebonyolítása, melyen 14.000 látogató találkozott a Megvilágosodott Mesterek hátrahagyott Ereklyéivel.
A Tiszta Fény Alapítvány javára befolyt 1%-okból finanszíroztuk számos kiadványunk publikálását.
Ezenkívül új könyvek és dharmafüzetek kiadásán dolgoztunk, dolgozunk.
2009-ben a fő tervünk egy új, nagy, tibeti stílusú Tara templom építése Taron, a Körősi Csoma Sándor Emlékpark területén. Ez egy grandiózus terv, mely kivitelezése beláthatatlan pozitív következményekkel jár Magyarország és az egész világ számára. Őeminenciája Beru Khjence Rinpocse és Tiszteletreméltó Láma Cültrim Rinpocse már kijelölte és megszentelte a megépülő Tara templom helyét, mely terveink szerint 2009 őszén készül el.
E ritkán adandó lehetőség megvalósításához elengedhetetlen az Ön 1%-os felajánlása, amely nagy érték és nagy érdemek forrása, hiszen Ön minden megvalósult álom aktív részese.
Legyen Ön is támogatója közösségünk fejlődésének, és szolgálja ezáltal felajánlása minden lény javát!
Fontos, hogy 1%-a rendelkezési nyilatkozatát hibátlanul töltse ki, hiba esetén rendelkezése nem lesz érvényes, így a közösségünknek szánt összeg nem jut el hozzánk.
Az alábbi adatok szükségesek a kitöltéshez:
- Magyarországi Karma Kagyüpa Közösség
Technikai szám: 0059
Egyházunk alapítványának adatai:
- Tiszta Fény Alapítvány
Adószám: 19703660-1-41
Minden adomány nagy megbecsülésnek örvend!
Köszönjük értékes felajánlását!